Éljük át a találkozást! Fischer Iván karmester szerint a „jövő zenekara” régizenét, új zenét, operát, szigorúan klasszikus zenét és crossovert is játszik, sőt, a zenészek még énekelnek is. A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója eszerint állította össze az együttes 2018–19-es szezonjának programját.
kultúra
Kulturális, zenei, és gasztronómiai programok teszik egész évben izgalmassá a Balaton legelevenebb városát. A sorozat főtámogatója az MVM Zrt. Siófokot 1968-ban nyilvánították várossá. Az elmúlt ötven évben a patinás nyaralóhely hatalmas változásokon ment keresztül. A régió kedvenc üdülőhelye, ma is az ország egy legkedveltebb turisztikai célpontja, amely nem csak nyáron, hanem egész évben is tartalmas kikapcsolódást ígér.
A Magyar Nemzeti Galéria összművészeti sorozata, a Textúra: képek ihletésére írók, rendezők, színészek közös játékával már negyedik éve hatalmas siker a felnőttek körében. Tavaly először szólt a 7-12 éves gyerekekhez is a képzőművészet, a kortárs szépirodalom és a bábjáték segítségével.
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába a két válogató, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között (és választott segítője, Balog József, a MASZK egyesület elnöke), valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító (és választott segítője, Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű...
A mostanában oly divatos televíziós játékokban bizonyára gyilkos kérdés lenne, hogy melyik európai országra érvényes az idén – Budapestről nézve – a címbe foglalt három szám? Azok kedvéért, akik szeretnek találgatni, a válasszal egy kicsit adósok maradunk.
Ryan Gander kortárs angol szobrászt évek óta a Gömböc ihleti meg, legújabb londoni kiállításán pedig 7 Gömböc szoborral is találkozhatnak a látogatók. Mára több ezer különféle Gömböc található több mint 50 országban, a világ első és legnagyobb kültéri Gömböc-szobra a Corvin Sétányt ékesíti.
A Bethlen Téri Színház az AKKU Egyesülettel közösen március 4-én először tartott audionarrációval kísért vasárnapi családi előadást. Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című díjnyertes előadását legközelebb március 25-én láthatják és hallhatják a nézők, amikor ismét audionarrációval segítik a vakok és gyengénlátók színházi élményének befogadását.
10 művész utazó kiállításon képviseli a magyar kortárs képzőművészetet az Egyesült Államokban. A Magyar Foundation of North America által kiírt és az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vására közreműködésével szervezett pályázatra több mint 160 Magyarországon és külföldön élő magyar képzőművész nyújtott be jelentkezést.
Egy vers a kedvenc költődtől, vagy saját ihletésű sorok? Mi mindkettőt nagyra értékeljük: engedd szabadon szárnyalni a benned rejlő művészt, rendelj egy csésze gőzölgő kávét*, meríts belőle ihletet és Fizess Verssel** — 2018. Március 21-én, a Költészet Világnapján!
15 HUNGARIAN PEASANT SONGS lemezbemutató koncert Bartók Béla születésnapján. Márciusban jelenik meg a Modern Art Orchestra plays Béla Bartók – 15 HUNGARIAN PEASANT SONGS című lemez a BMC Records kiadásában.
A Magyarországi Szerb Színház kezdeményezésére a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben 2018. március 20- 27. között kerül megrendezésre az idei Jelen/Lét Fesztivál, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléje.