Az országos lefedettségét tovább erősítve nyitott új irodákat júliusban a Duna House. Az ingatlanközvetítő hálózat új egri és veszprémi partnerével együtt immár 133 irodában tud az ügyfelei ingatlanügyeihez teljes körű szolgáltatást biztosítani szerte az országban. A Duna House hálózatában jelenleg több mint 1100 ingatlanközvetítő dolgozik. Az új irodának otthont adó Heves megyében az egyik legjelentősebb volt a drágulás az elmúlt félévben, míg Veszprém megye továbbra is a főváros után...
gazdaság
Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.
A Fujitsu immár hatodik éve a „Vezetők” szegmensében végez a Gartner adatközponti outsourcing és hibrid infrastruktúrához szánt menedzselt szolgáltatások európai piacáról készített 2018-as Magic Quadrant jelentésében1.
A Morgan Stanley középiskolás lányokat tanít programozásra. Becslések szerint Magyarországon 20 ezernél is több informatikust tudna felvenni a munkaerőpiac, de egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években.
Mintegy 1,5 millió személyautóval indulnak vakációzni ezekben a hetekben a családok. Annak ellenére, hogy a hosszú autós utak során fokozott terhelés éri a kocsik abroncsait, a Bridgestone adatai szerint 10-ből 7 magyar autótulajdonos még mindig úgy vág neki az útnak, hogy nem ellenőrzi azok állapotát és a pótkerék nyomását. Erre pedig nagy szükség lenne, mert a nyári utak során minden második gépkocsivezető legalább 500-700 km-t tesz meg járművével jellemzően...
Több, mint 10 ezren vettek részt a XLI Vasas- és Kohásznapon július 13-án Dunaújvárosban, ami rekordnak számít a részvevők tekintetében az ünnepsorozat történetében. A DUNAFERR rendezvényére a Vasmű közel 5 ezer munkavállalója és családtagjaik mellett sokan kilátogatottak Dunaújvárosból és a környező településekről is. A fesztiválhangulat mellett a rendezvény a hagyomány és a modern technológia jegyében zajlott.
Az egyszerű és biztonságos fizetési megoldások globális piacvezetője, az Ingenico Group (Euronext: FR0000125346-ING) bejelentette együttműködését a WWF Magyarországgal, így a szervezet is használja készpénzmentes adománygyűjtő eszközeit.
Lejárt a Wallis Asset Management által az Altera részvényeire tett vételi ajánlat elfogadásának határideje: egyetlen részvényes sem ajánlotta fel részvényét. Az eredmény azt mutatja, hogy a részvényesek bíznak a társaság legnagyobb tulajdonosa, a Wallis által bemutatott stratégiában, melynek keretében tőzsdére lép a Wallis gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó, közel 70 milliárd forint éves árbevételű vállalatcsoport.
Új néven folytatja működését az élelmiszerbiztonság globális szereplője, a francia hátterű Kersia Csoport, amely olyan nagyvállalatok, mint a Hypred, Antigerm, LCB Food Safety, G3 Química és a Kilco akvirálásával jött létre. A 2017 eleje óta lezajlott akvizícióknak köszönhetően a 90 országban, köztük Magyarországon is jelenlevő vállalatcsoport megduplázta méretét, és szeretné tovább növelni szerepét a mezőgazdasági higiénia valamint az élelmiszerfeldolgozás területén.
Szakmai elismerést szerzett a Futureal-csoport számára készített imázsfilm az Online Video Awards versenyen. Az idén tizedik alkalommal megrendezett rangos hazai eseményen ezüst díjjal jutalmazták az Umbrella Kreatív Műhely alkotását. Magyarország meghatározó ingatlanfejlesztőjének, látványos vizuális effektusokban is bővelkedő kisfilmje rámutat arra, miként válik a gondolat valósággá, valamint rávilágít a szektorban rejlő kreatív lehetőségekre is.
Az Oracle és a Future Workplace legújabb kutatása szerint a HR vezetők és a munkavállalók készen állnak az AI használatára, azonban a vállalatok mégis sokszor kudarcot vallanak az AI bevezetése és a munkaerő felkészítése során.