Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. több mint 500 ügyfele – elsősorban általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező családok – körében végzett friss kutatásból. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet.
gazdaság
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
A SPAR Magyarország tavasszal átadott érdi bevásárlóközpontja mellett a vállalat jóvoltából nyitotta meg kapuit az Érdi Közösségi- és Rendezvényház. A rendhagyó fejlesztés célja, hogy teljesebbé tegye a helyi közösség életét.
A régiós országokban nagyjából egy időben – 2014-ben – indultak emelkedésnek a lakásárak és azóta folyamatos a drágulás. Az elmúlt években Magyarországon volt a legnagyobb az áremelkedés mértéke. A környékbeli országok jövedelmeit is figyelembe véve még mindig Magyarországon lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni, így van még tere a további drágulásnak.
Az elektromos autózás terjedésével párhuzamosan nyilvánvalóvá válik, hogy a töltőállomások üzemeltetésének jelenlegi, ingyenességre épülő rendszerét fel kell váltaniuk a rentábilis üzleti modelleknek. Az alábbiakban az elektromos gépjárműtöltés idén nyáron hatályba lépett szabályozását tekintjük át.
A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.
Az immáron második alkalommal megvalósuló Energy Globe Magyarország díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének hazai fordulója. Az E.ON által támogatott díj célja, hogy a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseknek nyilvánosságot és elismerést biztosítson, és hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez.
Az MNB 2017. szeptember 11-én értesítette a CIB Bank Zrt-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.
2017. szeptember 18-tól ismét nyugdíjbiztosítási kampányba kezd a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), folytatva a tavaly megkezdett munkát. A kampány célja ezúttal is a lakosság edukációja, öngondoskodási hajlandóságának növelése, és a tagbiztosítók egyéni nyugdíjbiztosítási kampányainak elősegítése. A tavalyi évhez képest a legmarkánsabb változás a női célcsoport fókuszba kerülése – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A tervek szerint az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélymúzeumába kerül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár program keretében 225 ezer euróért megvásárolt Tornai Gyula festő és iparművész által tervezett art deco hat darabos szalongarnitúra.
79 millió euró értékű hitel megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a kazincbarcikai székhelyű, a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő BorsodChem Zrt. A hosszú lejáratú hitel segítségével egy közel 100 millió euró összértékű fejlesztés keretében az elérhető legmodernebb technológiájú, környezetbarát klór üzem épülhet meg.
