Friday. 14. November. 2025.

gazdaság

aaa_13.jpg
A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
index_46.jpg
Október hónapban a  UPS alkalmazottai ismét öt kontinensen segítettek a vállalat 15. Globális Önkéntes Hónapja során. A cég becslései szerint a munkatársak világszerte több mint 335.000 önkéntes órát ajánlottak fel mintegy 240 társadalmi munkában szervezett programban a hónap során. A programban az idén is részt vettek a vállalat hazai dolgozói is.  
csikmnb.jpg
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából 10 000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az emlékérme-kibocsátással a jegybank a reformáció jelentőségére, a kultúrában, a tudományos és a gazdasági életben megmutatkozó örökségére kívánja felhívni a figyelmet.  
szpgala.jpg
 Az üzleti szolgáltató szektor lesz a legfontosabb ágazat Magyarország gazdaságának új dimenzióra való átállásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 2. -án csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett Hungarian Shared Services Gálán.  
sencor85.jpg
Egy európai uniós rendelkezésnek köszönhetően hamarosan eltűnhetnek a boltokból a 900 Wattnál erősebb porszívók. „Bár a készülékek teljesítményének csökkentése már régóta folyamatban van, tapasztalataink szerint a vásárlók többsége csak most szembesül ezzel” – hívta fel a figyelmet Lucza András a Sencor termékmenedzsere.
Számos lehetőség közül választhatunk, ha autót szeretnénk vásárolni. A piaci trendek alapján elmondható, hogy mind a készpénzes, mind a hitelre történő vásárlás kezd háttérbe szorulni. A bankok és az ügyfelek többsége már a lízingelést részesíti előnyben. „Jelenleg a magánszemélyek is élvezhetnek olyan megoldásokat, melyek korábban csak a cégek számára voltak elérhetőek. A szolgáltatások köre is bővül, már fix havidíjért akár évente vadonatújra cserélhetik autójukat az ügyfelek, ha igénylik” –...