
Az EP-képviselők alapvetően támogatták az Európai Bizottság éghajlatváltozással kapcsolatos elképzeléseit, azonban többen kételyeket fogalmaztak meg a bioüzemanyag felhasználási arányának növelése kapcsán, illetve attól tartottak, európai munkahelyek fognak átkerülni olyan országokba, ahol nincsenek kötelező kibocsátási határértékek.
Munkaköri kötelességJanuár 20-án lépett életbe az a szigorított rendelet, amely szerint azonnal bevonják a jogosítványát annak a sofőrnek, akinek leheletében alkoholt mutat ki a szonda. Bár 34 éve született egy megállapodás e tekintetben, az új szabályozás néhány ezer embert komolyan érinthet, hiszen hivatásukból adódóan naponta fogyasztanak bort. Szerkesztőségünk az ügyben várható lépéseknek...

A Társaság 2008-as vándorgyűlését Sopronban rendezik meg január 24-27. között. A pszichiátriai szakma legnagyobb hazai seregszemléjének témái a genetikától a közösségi pszichiátriáig terjednek. A gyűlés mottója, (Baudelaire-től kölcsönözve) A bomlás virágai (Les Fleurs du Mal), mellyel a pszichiátriai szakma elmúlt évekbeni hányattatásaira kívánnak utalni.
www.google.org A Google.org öt kulcsfontosságú kezdeményezést jelentett be annak a törekvésnek a jegyében, hogy az információ hatalmát és a technológiát az emberi életminőség javítása érdekében használja fel. A Google jótékonysági szervezete az 5-10 évre vonatkozó tervek megvalósításában az adott területeken nagy tapasztalattal rendelkező partnerekkel fog együttműködni, az ő szakértelmüket társítja saját erőforrásaival,...

Úgy tűnik hamisak a pletykák, hogy a vörös bika megválna valamelyik F1-es csapatától, hisz most is új pilóták és konstruktőrök után kutat!

A magyar nemzeti légitársaság az e-Malév elnevezésű online nyereményjátékával utazásra és online jegyfoglalásra egyaránt ösztönöz. Aki a légitársaság honlapján foglal jegyet és regisztrál, jó esélyekkel indul, hogy repülőjegyet vagy, külföldi utas esetén, budapesti hétvégét nyerjen. Az internetes foglalást népszerűsítő promóció a légitársaság online értékesítésének további dinamikus fejlődését segíti.