A hazai vállalatok 31 százaléka NOD32-vel védi számítógépeit, így a szoftver piacvezető az antivírus programok között - derült ki az IVSZ és az ITBN által közösen indított I. Független IT-Biztonsági Piackutatásból. A tanulmány szerint a magyar IT vezetők elégedettek az elérhető biztonsági alkalmazásokkal.
A Magyar Fejlesztési Bank 2008 október 14-én Budapesten tartotta az "MFB Napok 2008" címmel ez év szeptemberében hét statisztikai régióba indított regionális rendezvénysorozatának záróeseményét. A tanácskozáson a Közép-magyarországi Régió fejlesztéseiben érdekelt vállalkozók, önkormányzati döntéshozók és fejlesztési szakemberek közvetlenül tájékozódhattak a Bank és a Bankcsoport által kínált kedvezményes finanszírozási lehetőségekről.
Előzze meg, ne segítse a fiatalok sörfogyasztását! A Borsodi Sörgyár Zrt. a Hoventán tegnap - 2008 október 14-én - elindult kampányában erre kéri a felnőtteket. A vendéglátóipari szakmai kiállításon a szakemberek figyelmét arra kívánja felhívni - a 18 Igen kampányának fő mondanivalójaként -, hogy „A sör a felnőttek itala."
A T-Home is támogatója a 2008. október 10 és 19-e között, immáron 17. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Őszi Fesztiválnak, amelyet a kritikusok Európa legrangosabb kortárs művészeti fesztiváljai között tartanak számon.
Az október 6-án Monorierdő megállóhelynél történt vasúti balesetet szenvedett utasok személyes tárgyai október 14-től Szolnok vasútállomáson vehetőek át. Az önkormányzat és a rendőrség illetékes munkatársainak kérésére egy helyre kerülnek a baleset helyszínén megtalált és leltárba vett személyes tárgyak és értékek, így az utasok vagy a hozzátartozók Szolnok vasútállomáson érdeklődhetnek. A jegyzőkönyvek...
