Azok közé tartozol, akik utazás előtt a bőröndre ülve is csak apránként tudják behúzogatni a cipzárt? A pakolás a nyaralás egyik legstresszesebb része, hazatérés után mégis mindig marad egy-két olyan tétel, amelyet természetesen egyáltalán nem használtunk az út során. Íme néhány nehéz és nagy helyet foglaló eszköz, amelyet előszeretettel szuszakolunk be a poggyászunkba, pedig már könnyedén helyettesíthetők akár a mobiltelefonunkkal is. Utazz stílusosan, és idén hagyd otthon ezeket a...
Mintegy 400 intézmény csaknem 2000 programmal regisztrált eddig az idén június 23-án megrendezendő Múzeumok Éjszakájára, melynek kiemelt tematikája a családok évéhez kapcsolódóan: „Ami összeköt: család és kultúra”, a rendezvény 2018-as „fővárosa” pedig Pécs, ahol ennek megfelelően ugyancsak gőzerővel készülnek már az eseményre – jelentette be Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Goldberger Textilipari Gyűjteményben.
Asszír harcos foghúzása. Szkíta edénytöredék, Kr. e. IV. század. Miért fél az emberiség döntő többsége a foghúzástól? Nem csak a fájdalom miatt. Úgy érezzük, az intim szféránkba kotorászik a fogorvos, amikor belenyúl a szájunkba. Ráadásul egy olyan eszközzel rángatja ki az amúgy is fájó fogunkat, amelyik inkább hasonlít a harapófogóhoz, mint bármely más szerszámhoz. A foghúzás kegyetlenül fájdalmas érzése évezredek óta, nemzedékről-nemzedékre öröklődik át. Nem akartam a hinni a...
Közösségi összefogással, több mint száz önkéntes bevonásával festették ki a Hungária körúti felüljáró összesen száznegyven méter hosszú járdahatároló falát – hogy a színek erejével mutassák meg, az Állatkertben milyen „állati jó helyek” találhatók. A Fővárosi Állat- és Növénykert valamint a Let’s Colour Településszépítő Egyesület közös vállalkozásában született hatalmas falfestmény a városképben, maga a fal az állatok életminőségében hoz előrelépést.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) között 2016. novemberében létrejött együttműködési megállapodás rögzítette a BFTK stratégiai társult tagságát a Magyar Szállodaszövetségben 2017 évtől. A két szervezet ekkor állapodott meg abban, hogy egymást kölcsönösen támogatják, és együttműködnek a Budapest turizmusának fejlődését, növekedését célzó stratégiai és lobbi témákban, valamint a Budapestre irányuló vendégforgalmat ösztönző bel- és külföldi kampányok megvalósításában. E megállapodás alapján...
A SUSE szoftverfejlesztő partnerei mostantól tanúsítvánnyal is igazolhatják, hogy konténerizált alkalmazásaikat tesztelték és támogatják a SUSE CaaS platformján-
A hamarosan kezdődő oroszországi labdarúgó VB-re nemcsak a válogatottak melegítenek, hanem azok a gazdasági társaságok is, amelyek valamilyen módon hasznot húzhatnak a rendezvényből. Érdemes egy gyors pillantást vetni ezekre a társaságokra, mert jó páran közülük a világ nagy tőzsdéin jegyzett cégek, sokak számára elérhető részvényekkel.
Június 14-én startolt a 21. foci világbajnokság, a mérkőzéseket százezrek követik a helyszínen, és milliók a tv képernyőjén keresztül. A statisztikák szerint ilyenkor a férfiak láthatatlanná válnak, csak akkor kerülnek elő, ha megéheznek.
Október végéig mesés programok Szárszón, a balatoni mesefővárosban. A nemzetközi Balaton Akvarellfesztivállal indult és október végéig tart a balatonszárszói programsorozat, amelynek célja a turisztikai időszak szélesítése, a belföldi turizmus erősítése, a régió nevezetességeinek bemutatása – hangsúlyozta Dorogi Sándor, Balatonszárszó polgármestere.
Indítsa újra a routerét! Az FBI ezt javasolja a feltehetően orosz hackerek által terjesztett VPNFilter nevű vírus megfékezéséhez. Vajon érdemes megfogadni a tanácsot, és ha igen, akkor hogyan tegyük meg ezt biztonságosan? Az ESET szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tennivalókat a kisvállalkozások és az otthoni felhasználók körében alkalmazott routerek kapcsán.
Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a műholdas internet. A francia hátterű Eutelsat új űreszközével akár 100 Mbps sávszélesség is elérhető lesz Magyarországon is, ami már vetekszik a hagyományos technológiákkal.