Saturday. 15. November. 2025.

EuroAstra

sencor_asztali.jpg
Idehaza még mindig a ventilátorok számítanak a legkeresetettebb termékeknek a hűtéstechnikai készülékek között, annak ellenére, hogy azok működés közben csak megkavarják a levegőt. „Az idei év viharos, fülledt nyári időjárása miatt azonban egyre többen gondolkoznak az otthoni levegő hűtésében és páramentesítésében” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere. Hozzátette: egy Sencor professzionális mobil klímáért 90-110 ezer forintot is elkérhetnek.  
budapest.png
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén emelkedtek. Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint. A fővárosi garzonok 110-120 ezer forintba kerülnek havonta. Pécsen, Debrecenben és Szegeden a kisebb lakásokért 74-85 ezer forintot kell adni, a nagyobbakért 100-106 ezer forintot.  
index_160.jpg
Az egyszerűsített végelszámolás a fizetésképtelennek nem minősülő cégek megszüntetésének leggyorsabb módja. 2018. július 1-től a cégtörvény módosítása jelentős változásokat hozott a cégek egyszerűsített végelszámolásának szabályozásában. A változások alapvetően a cégek megszüntetésének további egyszerűsítését szolgálják. Nézzük meg, melyek az egyszerűsített végelszámolás legfontosabb változásai.
index_159.jpg
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növénytermesztési szakemberei közös kajszi fajtabemutató rendezvényen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat. A Tordasi Fajtakísérleti Állomáson 2018. július 19-én tartott eseményen az érdeklődők megismerhették a késői érésű, fagytűrőbb fajtákat és fajtaújdonságokat, valamint a legmodernebb művelési rendszerek nemzetközi tapasztalatait.  
plakat4.jpg
Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival.  A tavaszi-nyári időszak azonban nem csak a vásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. Nem árt tehát a nyaralók esetében is a megfelelő biztosítási védelemről gondoskodni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).  
aston_martin_10262_nyitott.jpg
A LEGO Csoport bejelentette, hogy megjelent a kifinomult kütyük sokaságát és az ikonikus Aston Martin DB5 eleganciáját kombináló LEGO Creator Expert James Bond™ Aston Martin DB5 (10262) modell, amely július 18-tól kizárólag a LEGO Store üzletekben és a shop.LEGO.com oldalon érhető el.