A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi Országos Borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották. „Nagy a jelentősége számunkra ennek a sikernek” – hangsúlyozza Varga Péter a pincészet tulajdonosa, majd hozzáteszi: „Az ország legnépszerűbb borfajtájáról van szó, amiből csak a mi pincészetünk évente több mint 2 millió palackot értékesít. Ugyanakkor az olaszrizlinget a szakma és a fogyasztók jelentős része néhány éve még...
EuroAstra
Ez a mondat, egy Paul Valéry idézet, Sinkó István művészeti író beszédének végén hangzott el, a Nádas Alexandra és Nagy Gábor művészházaspár közös kiállításnak megnyitásakor, a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Pedig igazsága annyira kétségbevonhatatlan, hogy szolgálhatna akár a kiállítás vezérfonalául is. A szeptember 3-ig megtekinthető közös tárlaton ugyanis mindkettőjük művészetének egymást megszólító vonásaival találkozhat a közönség.
Már javában tombol a nyár: végre eljött a nagy utazások, a homokos tengerpartok és a napozás ideje. Köztudott, hogy a jól megérdemelt és gondosan megtervezett nyaraláson szinte bárhol szembe jöhet egy potenciális Instagram poszt, úgyhogy a világért sem hagynánk otthon a mobilunkat. Mindannyian jól ismerjük azonban telefonunk kellemetlen nyári tüneteit: a felforrósodott készülékházat, a belassult rendszert, a homokkal teli csatlakozókat vagy azt a jelenséget, amikor nagyon elolvasnánk egy Messenger-üzenetet,...
Amerikai kábitószer gyógyszerreklám a harmicas évekből (kokaint az emésztési görcsre…) Epegörcs? Felejtse el! Az Amerikai Egyesült Államokban feltalált és Brazíliában 10.000 betegen tesztelt új görcsoldó gyógyszer, a nátrium-izo-propoxi-kovasav-fluorid, népszerű nevén a Byotex minden várakozást felülmúlt. Az epegörcs ötven másodperc alatt eltűnt, feloldódott, nyoma veszett. Páciensek százainak hálálkodó leveleiből idézünk néhányat.
Less be a METU művészeti képzéseinek kulisszatitkaiba! Legyen szó grafikáról, fotóról, designról, divatról, mozgóképről vagy akár animációról, média designról, belsőépítészetről, itt a helyed. Találd meg a saját utad a METU-n: alkoss, érezd jól magad, fedezd fel magadban a kreativitást!
Vitorlázók segítettek az autizmussal élőknek. Rendhagyó megoldással segítették az autizmussal élőket az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon az indulók. A versenyzők egy második kék szalag megvásárlásával a 10 autista lakóotthont támogató, és az otthonokban művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítványt támogatták.
Vajon milyen bor illik leginkább egy veterán perui pszichedelikus cumbia zenekarhoz? Vörös vagy rozé passzol jobban Fela Kuti zenekar vezetőjének afrobeat koncertjéhez? Cabernet Sauvignon vagy Merlot csúszik jobban egy Irie Maffia koncerten? Vajon a hazai goa színtér legkiválóbb dj-inek szettjére milyen fröccs társaságában érdemes táncolni?
A Formatex több, mint 800 fő bevonásával végzett kutatásából az derült ki, hogy a legtöbben tengerpartra, vízpartra, vagy élményfürdőbe mennek nyaralni és annak ellenére, hogy a családok 76%-a autóval utazik, csak kevesen szórakoztatják a gyermekeket menet közben utazó játékokkal.
A Magyar Teátrumi Társaság immár nyolcadik alkalommal vitte el színházi sátrát Tusnádfürdőre, hogy részt vegyen a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programján. Az 1989 óta minden évben megrendezendő közéleti, kulturális fórumot az idén is szakmai beszélgetések, színházi előadások, koncertek gazdagítják.
Augusztus első hétvégéjén mindenből duplázik a Budapesti Nyári Fesztivál. Verdi Rigolettója nemzetközi sztárszereposztásban lesz látható a Margitszigeten, a Group’n’Swing együttes a Városmajorban biztosít fergeteges hangulatot, Petruska és Ferenczi György pedig egy este dupla koncerttel készül
Jelentős új fejlesztést jelentett be a vállalati tárgyalókban használt videokonferencia-rendszerek területén az LG Electronics (LG). Az LG Ultra HD kijelzői közül 6, a vállalat Full HD kijelzői közül pedig 20 modell mostantól teljes mértékben kompatibilis a Cisco Room Kit és Room Kit Plus rendszerekkel, valamint a Cisco SX széria SX10, SX20 és SX80 eszközeivel. A távoli országokban és kontinenseken tartózkodó munkatársak így hatékonyan kommunikálhatnak egymással anélkül, hogy a technológiai...
