Az utazási célpont, valamint annak tervezett programja mind alapvetően befolyásolja az optimális utasbiztosítás fedezeti körét, ezen keresztül a díját is, hangsúlyozza az UNION Biztosító. Ezért érdemes testre szabott utasbiztosítást kötni, hogy ne fizessünk feleslegesen olyan szolgáltatásokért, amelyeket nem veszünk igénybe. Néhány elemen ugyanakkor – ilyenek a betegség- és balesetbiztosítási limitek, az autós asszisztencia, vagy értékes műszaki cikkek védelme – nem érdemes spórolni.
EuroAstra
Az ESET szakemberei nemrégiben felhívták a figyelmet arra, hogy a szurkolók mellett a csalók is készen állnak az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, és óvatosságra intették a felhasználókat. Az előrejelzéseknek megfelelően sajnos már meg is jelentek a tornához kapcsolódó konkrét átverések, amelyek között a hamis mezek, a fertőzött stream oldalak és a mesés nyereményeket ígérő lottósorsolás is megtalálható.
Foto: Leiner András Innovatív és egyben művészi arculatváltáson esett át tavaly nyáron a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. Az idén is megépülő POP-UP parkban ezúttal a sport került előtérbe, hiszen több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a szabad levegőn éjjel-nappal. A park helyszíne lehet egy délelőtti megbeszélésnek vagy akár munka utáni szabadtéri edzésnek is, így nem csak lemerült telefonunkat, de magunkat is feltölthetjük a pálmafák árnyékában.
A bejelentés része a Cisco azon törekvésének, hogy nyitott és programozható platformot hozzon létre, amely a hálózatok egészét átfogja, a campustól az adatközpontokig, a fiókirodáktól a peremhálózatokig. A Cisco 500 000 fejlesztő, 60 000 partner és 3 millió hálózati mérnök számára teszi lehetővé, hogy fejlesztéseiket erre a nyitott hálózati platformra alapozzák.
A Red Bull Air Race rajongói mostantól minden eddiginél könnyebben követhetik a motorsportok új dimenziójának tizedmásodperceit, hála az új Red Bull Air Race applikációnak, amely iOS és Android operációs rendszereken is elérhető.
Petru Groza és Tildy Zoltán 1947-es budapesti találkozója. Túlbuzgó rendszerváltók 1990-ben lerombolták Groza bukaresti és dévai szobrát. A román történelem ismerői máig sem értik, hogy miért. Kézdivásárhelyi rokonaim csak úgy emlegették, mint a „legmagyarabb román”. Miniszterelnök, majd államelnök 1945-1958 között, lényegében 13 éven át Románia legfőbb vezetője. Azóta sem volt olyan harmonikus kapcsolat magyarok és románok között, mint abban az időszakban. Ezt a vegyes házasságok száma is bizonyítja.
Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angyalföldi teátrum. Az évadzáró társulati ülésen az évad díjazottjai is átvehették kitüntetéseiket. Mint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója elmondta, a színház az elmúlt évadban 367 saját előadást adott 107.000 néző előtt, emellett 36 alkalommal vett részt tájelőadáson.
Földön, vízen és levegőben is szárnyra kap a főváros. Visszatér klasszikus állomására, Budapestre a Red Bull Air Race világbajnokság. A magyar futamot az impozáns helyszín mellett a verseny állása is izgalmassá teszi – a szezon közepét jelző állomáson ugyanis még bármi megtörténhet – többek között erről is beszélt a tabellát holtversenyben vezető Michael Goulian pilóta, Clemens Jaeger versenyigazgató és a sportág keresztapjaként is ismert Besenyei Péter a futamot megelőző...
A mobil IoT kapcsolatok száma 2023-ra várhatóan eléri a 3,5 milliárdot. Az 5G már idén megjelenhet, a technológia átvételében Észak-Amerika áll az élen. 2023-ra a globális mobil adatforgalom 20 százaléka már 5G hálózatokon bonyolódik majd.
„Magyarország az Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését” – mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az uniós szakminiszterek tematikus megbeszélésén 2018. június 19-én, Göteborgban.
Gyorsuló növekedés, az etikus életbiztosításoknál jelentős költségcsökkentés és nagyobb átlagdíj jellemezte a biztosítási piacot tavaly. Az önkéntes nyugdíjpénztári vagyont a rekordszintű egyéni tagi befizetések és a kiváló hozam növelte. A pénzügyi vállalkozások teljesítménye enyhén javult, az eredményes befektetési szolgáltatói piac átrendeződik és koncentrálódik. A befektetési alapkezelők és alapok vagyona történelmi csúcsra ért. Jelentős kihívás a biztosítási és tőkepiacon a fogyasztók, befektetők védelmét szolgáló új uniós jogszabályoknak való megfelelés.
